A kakukktojás. Évekkel ezelőtt hozta Döme ezt a dalocskát, de akkor még eszünk ágában sem volt bármit is kezdeni vele. Igazából próbákon afféle levezető gyakorlatként csendült fel néha-néha. Aztán a tíz éves szülinapi bulinkon volt egy ad-hoc akusztikus blokk, ahol felcsendült a Péter és a csaj. A közönség meglepően jól fogadta, pláne úgy, hogy a ritmusszekciót kiegészítettük régi-régi barátunkkal, Pleskonics Andrással (alias Plesi). Megfogadtuk, hogy egyszer, ha felvesszük, akkor is Plesit hívjuk segítségül. Megtörtént. A dal másik érdekessége, hogy a lemez rögzítő-mestere, Horváth Atya szintén beszállt ebbe a dalba, s az akusztikus és a basszusgitár szólamok is az Ő munkáját dicsérik. A háttérben hallható „sikáló” hangzást pedig a tenyerünk összesimításával értük el. Ezt az ötletet Radics Feri barátunk javasolta, mint régi módszert. (És most tessék elképzelni, ahogy állunk egy mikrofon előtt, és mind az öten ritmusra sikáljuk a tenyerünket. Vicces volt…) Merőben más, mint amit megszokhattatok tőlünk, de éppen ezért imádjuk annyira. Jó érzés ledönteni a korlátokat vagy félretolni a skatulyákat. Ez a dal amolyan csendes lázadás.    

(És külön köszönet annak a pár üveg sörnek és pár feles rumnak, melyek megindították Döme barátunk nyelvét, így elhalmozott minket azzal a sok spontán hülyeséggel. „ A számod azér’ megadod?!”)